KIVEZETÉS

Ha mindent elolvastál és megértettél az Eseményhorizonton,
akkor már tudod, hogy a munkánknak még egyáltalán nincs vége.
Sőt, még csak most kezdődik!
Az alapokat ezennel leraktuk, következhet az építkezés.

* * *

Nagy munkával összegyűjtöttük az emberiség ősi tudásának morzsáit a teremtésről.
Mindenhonnan, ahol csak megtaláltuk, és mindent, amit csak meg tudtunk szerezni.
Kijavítottuk az információs entrópia (másolás, fordítás) miatt belekerült hibákat.
Kitöröltük belőle a beavatatlanok által hozzátett téves (logikátlan) magyarázatokat.
Kiegészítettük az elveszett részeket (értelemszerűen), hogy összefüggő képet kapjunk.
Aktualizáltuk és korszerűsítettük az anyagot, hogy mai nyelven érthető legyen.
A végeredményül kapott tudásanyag alapján biztosan tudjuk, hogy
a hun-magyar nyelv a (bábeli zűrzavar bekövetkezte előtti) Föld ősnyelve.
Ez egy mesterséges nyelv, a teremtés nyelve, a mágusok ősi nyelve, az égi istenek nyelve.
Eredetileg 4D-s fogalomnyelv volt, amit a túlvilágon élő lelkek közti
telepatikus kommunikáció céljára fejlesztettek ki az istenek valamikor nagyon régen.
Mi most a 3D-s, fonetikus változatát használjuk.
Gyakorlatilag minden "természetesnek" gondolt földi nyelv ebből ered.
Az Isten felépítésével, működésével és a teremtésének szerkezetével kapcsolatos
törvények és szabályok, összefüggések ezen a nyelven gondolkodva érthetők meg
a legkönnyebben.
Ez az egyetemes tudás, ami tértől és időtől függetlenül igaz és érvényes.
Igazsága nem múlik el soha, vagyis a teremtés első pillanatától az idők végezetéig
használható, a mennyországtól a pokolig mindenhol és mindenkor.

* * *

Ingyen adjuk vissza a földi emberiségnek azt, ami mindig is az övé volt,
de felelőtlenségében nem vigyázott rá úgy, ahogy kellett volna.
Ne sajátítsátok ki, legyen közkincs a tanulni vágyók számára.
Őrizzétek meg és mindig adjátok tovább a következő generációknak.
Biztos lesznek majd köztetek olyanok, akik érteni fogják és jó hasznát veszik.
Biztos lesz köztetek olyan, aki képes lesz tovább gondolni a tanultakat.
Mert a tudás az élet. Nélküle nincs fejlődés.

* * *

Ne csináljatok dogmát a tudásból,
mert addig marad használható,
amíg él és rugalmasan változik.
Nem attól lesz szentség, ha kőbe vésitek,
hanem ha bennetek él és működik.

* * *

Hogy mire használjátok, csak a szándékotokon múlik.
Ki mint veti tetteit, úgy aratja gyümölcseit.
Építsetek erre a tudásra olyan világot magatoknak,
amiben szívesen éltek és amire az Isten is szívesen tekint.

* * *

Az Eseményhorizont Magazin most egy időre félálomba merül.
Meghatározatlan ideig nem fogunk új anyagokat kitenni.
De fokozatosan kijavítgatjuk a honlap hibáit
és frissítjük, korszerűsítjük a régi írásokat.
A levelekre válaszolunk legjobb tudásunk szerint.
A térerő legyen veletek!

(Elibom)